Székfoglalás a Radnótiban
Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.
Tovább50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház
1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.
TovábbÁtadták a Bartók-Pásztory-díjakat
A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.
TovábbRendezze be a londoni színt!
Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.
TovábbStand-up Express: folytatása következik
Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.
TovábbSzínházjegy - aktuális színházi előadásokra
-
Csokoládé Múzeumi praliné túra
Csokoládé Múzeum (Budapest)
február 23., 25. Jegyrendelés -
FESZTIVÁL PLUSSSZ!
Fővárosi Nagycirkusz (Budapest)
február 23., 25. Jegyrendelés -
A fából faragott királyfi
Gárdonyi Géza Színház (Eger)
február 23., 24. Jegyrendelés -
Szentivánéji álom
Kolibri Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Aranysárkány (kamara előadás)
Karinthy Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Poros klub
Fonó Budai Zeneház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Almanya - A török paradicsom
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 23., 24., 25. Jegyrendelés -
Aztán mindennek vége
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 23., 24., 25. Jegyrendelés -
Bradbury: Fahrenheit 451
Bárka Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Látja Isten, hogy állok a napon HOBO Pilinszky-estje
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Az imposztor
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 23., 24. Jegyrendelés -
Francia rúdugrás
Centrál Színház (Budapest)
február 23., 24. Jegyrendelés -
Mégis, kinek az élete?
Centrál Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Lakmusz csoport: Körbe K
Fogasház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Sóska, sültkrumpli
Gárdonyi Géza Színház (Eger)
február 23. Jegyrendelés -
Mici néni két élete
József Attila Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Bőrpofa
Katona József Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Kispolgárok
Katona József Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
SORS BOLONDJAI
Madách Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Szputnyik Hajózási Társaság: Rosencrantz és Guildenstern halott
MU Színház (Budapest)
február 23., 24. Jegyrendelés -
Ármány és szerelem
Nemzeti Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Pillantás a hídról
Örkény István Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Képzelt beteg
Pesti Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Léni (vagy nem Léni)
Pinceszínház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Dumaszínház
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft (Sopron)
február 23. Jegyrendelés -
Protokoll
Radnóti Színház (Budapest)
február 23., 25. Jegyrendelés -
Szentivánéji álom - COINCIDANCE
RaM Colosseum (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Vinkler 100 kiállítás
Reök Palota (Szeged)
február 23., 24., 25. Jegyrendelés -
A tavasz ébredése
Színház-és Filmművészeti Egyetem (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Az öldöklés istene
Vígszínház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
AZ ÜGYNÖK HALÁLA
Weöres Sándor Színház (Szombathely)
február 23. Jegyrendelés -
Napló-szilánkok
Weöres Sándor Színház (Szombathely)
február 23. Jegyrendelés -
"The Art of John Lennon"
Reök Palota (Szeged)
február 23., 24., 25. Jegyrendelés -
Kombinált jegy Vinkler + " The Art of John Lennon"
Reök Palota (Szeged)
február 23., 24., 25. Jegyrendelés -
Költők másképp
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Vér, Irodalom, Történelem - Szerencsés Károly Véna c. könyvének bemutatója
Vojnovich-Huszár Villa (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Dolcsaja Vita
Belvárosi Színház (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Akusztikus koncertsorozat: Ferenczi György és a Rackajam
Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
Bolond a hegytetőn - a Beatles dalaiból és dalszövegeiből
Óbudai Kulturális Központ (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
A szerelem művészete
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 23., 24., 25. Jegyrendelés -
Éjfélkor Párizsban
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 23., 24., 25. Jegyrendelés -
Szulák Andrea lemezbemutató koncert
Orfeum Club (Budapest)
február 23. Jegyrendelés -
A huszárból lett király
Harlekin Bábszínház (Eger)
február 24. Jegyrendelés -
RUMINI
Magyar Színház (Budapest)
február 24., 25. Jegyrendelés -
"Minket nem lehet elfelejteni"
József Attila Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Klamm háborúja
Kolibri Pince (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
De Sade pennája
Bárka Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Csörte
Békéscsabai Jókai Színház (Békéscsaba)
február 24. Jegyrendelés -
A hajnal teljes szépségében
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
New York-i komédia
Centrál Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
TAVASZI BÉRLET / 3.
Duna Palota (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Metzker András - Gábor József
EHA (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Republic Születésnapi Meglepetéskoncert
Fővárosi Nagycirkusz (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Republic Születésnapi Meglepetéskoncert - D kat.(korlátozott rálátás)
Fővárosi nagycirkusz - D kat.(zöld) (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
GYILKOSOK - improvizáció életre-halálra
IMPRÓ (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Süt a hold - Nóti kabaré
Karinthy Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Nordost
Katona József Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Dilettánsok
Katona József Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Amazonok
Kecskeméti Katona József Színház (Kecskemét)
február 24. Jegyrendelés -
Hidegkúti Tangó Szalon
Klébelsberg Kultúrkúria - Barbakán (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
F.Hérold-F.Ashton: A rosszul őrzött lány / La fille mal gardée - ballet
Magyar Állami Operaház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Übü király
Maladype Bázis (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Aréna
Miskolci Nemzeti Színház (Miskolc)
február 24. Jegyrendelés -
Spanyol Flamenco-est
Munkácsy Mihály Művelődési Ház (Törökbálint)
február 24. Jegyrendelés -
Én vagyok a Te
Nemzeti Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Nemzeti Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Mi történt, miután Nóra ...
Örkény István Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Vágyvillamos
Radnóti Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
In memoriam Darvas Szilárd
Sanyi és Aranka Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Sétahajózás, élőzenével - Dinner & Cruise
Sétahajó (Budapest)
február 24., 25. Jegyrendelés -
Futótűz
Színház-és Filmművészeti Egyetem (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Virágos kert
Új Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
"TEHETSÉGGEL SÁFÁRKODÓK"
Madách Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
KOLPERT ÚR - bohózat
Magyar Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Csónak
Thália Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Miért szép?
Weöres Sándor Színház (Szombathely)
február 24. Jegyrendelés -
Dresch Quartet
Fonó Budai Zeneház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Tánczenei est a Womanoid zenekarral
LADÓ CAFÉ (Budapest)
február 24., 25. Jegyrendelés -
Magashegyi Underground: Ezer Nap szimfonikus remix lemezbemutató koncert
Művészetek Palotája (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Kapszula / Föld Színház
Szkéné Színház (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Sinatra and friends - Az amerikai és magyar könnyűzene klasszikusai
Orfeum Club (Budapest)
február 24. Jegyrendelés -
Óz, a nagy varázsló
Budapest Bábszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Gyermektánc Antológia
RaM Colosseum (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
PASTORALE A - bérlet 1. előadás
Zuglói Szent István Zeneház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Szláv zene, Dohnányi Zenekar, előad és vez. Hollerung Gábor
Dél-budai Kulturálisés Szabadidőközpont (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Lionel Bart: Oliver! - musical
Gózon Gyula Kamaraszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Tekergő
Kolibri Fészek (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Zenél a világ, A Szaharán innen és túl, Hang-szer-szám
Művészetek Palotája (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Robin, a hód... meg a kutya fája
Petőfi Csarnok (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Maci Laci
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Hupikék törpikék
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
A szegény hekus esete a papagájjal
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Mária főhadnagy
József Attila Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Kicsi nyuszi hopp hopp - a MANNA vendégjátéka
Katona József Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
SPAMALOT
Madách Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Berzsián és Dideki
Nemzeti Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
West Side Story
Szegedi Nemzeti Színház (Szeged)
február 25. Jegyrendelés -
Ágytörténetek
Színház-és Filmművészeti Egyetem (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
CSÓKOS ASSZONY
Thália Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Videoton FC - Györi ETO FC MK
Székesfehérvári Sóstói Stadion (Székesfehérvár)
február 25. Jegyrendelés -
PASTORALE B - bérlet 1. előadás
Zuglói Szent István Zeneház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
A bőr, amelyben élek
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
ESŐEMBER
Belvárosi Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Fejedelmi Csokoládé kóstoló túra
Csokoládé Múzeum (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Egyéjszakás kaland Társulat: Főzelék feltétlenül
Bálint Ház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Michael West: Szabadesés
Bárka Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
I love musical
Budaörsi Játékszín (Budaörs)
február 25. Jegyrendelés -
A csábítás művészete
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Kráter
Holdvilág Kamaraszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
A filozófus
Katona József Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
GHYMES zenekar koncertje
Klauzál Gábor Művelődési Központ (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Maróti L.: A számkivetett
Klebelsberg Kultúrkúria (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Édesötös
Liget Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Flamenco-est
Millenáris (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Bereczki - Szinetár Koncert
MKB ARÉNA SOPRON (Sopron)
február 25. Jegyrendelés -
Mozarttól a XXI. századig
Művészetek Háza Gödöllő (Gödöllő)
február 25. Jegyrendelés -
Vukán-Chopin: Vizuális hangjegyek
Nemzeti Táncszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Kasimir és Karoline
Örkény István Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
A jó pálinka itassa magát (16+)
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. (Pécs)
február 25. Jegyrendelés -
Punk Rock
Pesti Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Az ösvény
RS9 Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Roadmovie: Th&L
Sanyi és Aranka Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
A varázshegy
Új Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Páratlan páros
Veszprémi Petőfi Színház (Veszprém)
február 25. Jegyrendelés -
Tisztogatás
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
KOPOGÓS RÖMI - tragikomédia
Magyar Színház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Charles Lloyd Sky Trio
Művészetek Palotája (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Csongor és Tünde
Vígszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
A Rajkó Cigányzenekar és Népiegyüttes
Duna Palota (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Hobo klub
Fonó Budai Zeneház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Altera Pars
Miskolci Nemzeti Színház (Miskolc)
február 25. Jegyrendelés -
ExperiDance: EZEREGYÉV
RaM Colosseum (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Csalog Gábor, Kemenes András és a Ludium együttes - Kurtág-est
Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Császárok napja
Weöres Sándor Színház (Szombathely)
február 25. Jegyrendelés -
Dr. Mogács és Mogács Dániel közös estje
Dumaszínház (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
KOMA - elektronikus zenei party
Orfeum Club (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Éjszakai sétahajózás - Dinner & Cruise - DP
Sétahajó (Budapest)
február 25. Jegyrendelés -
Gyermektáncház
Ady Endre Művelődési Központ (Budapest)
február 26. Jegyrendelés -
Egy egér naplója
Budapest Bábszínház (Budapest)
február 26. Jegyrendelés -
Bonbon Matiné
Garden Étterem-Színház (Budapest)
február 26. Jegyrendelés
A rendeléshez először be kell jelentkeznie!
